posted by locutus on aug 21
Rupert Wyatt nagy fába vágta a fejszéjét, mikor elfogadta a legújabb Majmok Bolygója-film rendezői posztját: nemcsak egy 90 millió dolláros látványfilm elkészítéséért kellett felelnie, de vissza is kellett nyernie a nézők megbecsülését egy hosszú – és meglehetősen sötét múltú – franchise iránt. 1968 óta még hat filmben (valamint egy rövid életű tévésorozatban) szemlélhettük Pierre Boulle swifti ihletettségű, kifordult társadalomról szóló példabeszédét, és figyelembe véve a folytatások (és az egy remake) színvonalát, a sorozat megérdemelte volna, hogy a minőségével együtt szálljon sírba. Egészen ezidáig.
A legújabb, meglehetősen tekervényes című film a főemlős-sorozaton belül egyfajta alternatív univerzum nyitófilmjének is tekinthető, ugyanis a sorozatban eddig állandó elem volt, hogy a majmok paradox időutazásoknak köszönhetően léptek hatalomra – ellentétben az eredeti regénnyel, amely félreértelmezhetetlen tükörképe egy modern rabszolgafelkelésnek. Wyatt mozija inkább az utóbbi utat választotta, és ez felettébb jó választásnak bizonyult, mert bár a Boulle által elért mélységet nem sikerült überelnie, és a sorozat korábbi részeihez sincs túl sok köze, az alkotás önálló filmként remekül megállja a helyét.
Ez persze korántsem jelenti azt, hogy hibátlan alkotást láthatunk a nagyvásznon. Ez esetben ugyanis eleinte nem volt egyértelmű, hogy az alkotók az emberekre, vagy a majmokra is hegyezték ki a film cselekményét, és ez egyes esetekben meg is látszódik: az emberszereplők gyakorta hoznak megkérdőjelezhető, de minimum illogikus döntéseket, és bizony a főemlőshadosztály is szolgál egy-két meglepetéssel – jó és rossz értelemben egyaránt. De ez nem volt túl meglepő, hiszen a szórakoztató tudományos fantasztikum és a nyári eseményfilm határmezsgyéjén egyensúlyozó filmeknél már csak így szokott lenni.
Mindazonáltal a film még így is az idei év egyik legkellemesebb meglepetése, ugyanis van egy olyan adu ásza, aki hasonló szerepekben eddig még egyetlenegyszer sem okozott csalódást. Őt Andy Serkisnek hívják, aki a King Kong után ismét majombőrbe bújt, hogy Caesar szerepében felvegye a kesztyűt a felelőtlenül kísérletezgető emberiséggel szemben. A Weta trükköseivel karöltve Serkis tökéletesen hiteles figurát hozott létre, akiből annak ellenére, hogy csak CGI-t látunk, olyan karizmát és érzékenységet kölcsönöz a főhősnek, hogy még a neccesebb pillanatokban sem kérdőjelezzük meg a hitelét. Meg is lepődtem, hogy a nézőközönség (akik közül – bár ez talán csak az én előítéletem – nem sokan tűntek SF-rajongónak) egyszer sem tört ki hangos ellenkezésben vagy egyébben – pedig bár ritkán, de megesett, hogy én is felvontam sokat látott szemöldökömet.
Emellett nem meglepő, hogy az emberi kontingens korántsem lett ennyire kidolgozott: a szereplők legjava meglehetősen közhelyes figura lett, a jószándékú tudóstól kezdve egészen a profitorientált üzletemberig. Tom Feltonnak pedig vigyáznia kellene, hogy bele ne kerüljön a sunyi, gerinctelen genyák skatulyájába – még akkor is, ha neki jut a film legjelentősebb kikacsintása. Pedig a film nem csak egyetlen alkalommal utal az első filmre, de szerencsére ezt soha nem erőltetett módon teszi.
Nem is lehetne máshogy, hiszen a két mozi szellemisége homlokegyenest ellentétes, ami elsősorban a kettő között eltelt több, mint negyven évnek köszönhető. Franklin J. Schaffner eredetije bár mai szemmel nézve is nyomasztó alkotás, ám hibátlan műnek korántsem nevezném – bár ez lehet, hogy csak annak tudható be, hogy legendás záróképsorát már azelőtt több alkalommal lelőtték, mielőtt alkalmam adódott megtekinteni. Ennél a filmnél pedig – elvégre mégiscsak egy szabadságharcról szól – egészen másból adódik a feszültség, amely végül a nagy reveláció helyett egy mindent elsöprő csatajelenetbe torkollik, ahol a technikusok bőven kiélhetik vágyaikat, a nézők pedig leesett állal bámulhatják az elképesztően megcsinált majmokat. A CGI-mágusok mellett ráadásul a ragyogó operatőri munka és a remek zene is dícséretet érdemel.
Az anyagi siker, valamint a kedvező nézői és kritikai visszhangok immár egyértelművé teszi, hogy újabb franchise-indító darabot kaptunk. És remélhetőleg legközelebb olyan darabbal rukkolnak elő, amiben nemcsak a majmok, de az emberek is kidolgozottabbak – de addig is örülhetünk, hogy végre újra egy olyan sci-fi került a mozivásznakra, ami megérdemli az elismerést.
Leave a Reply