Resistance is Futile!

posted by locutus on feb 5

Már majd’ egy hete agyaltam azon, mi is legyen a kétszázadik bejegyzésem. Gondoltam, nem közlök megint valami summázást, mint tettem azt a századiknál. Soroltam magamban a filmeket, amikről írhatnék, a listákat, amiket összeszedhetnék, az ökörködéseket, amiket kiírnék magamból – de az élet sajnos közbeszólt, mikor tegnap reggel, életének 85-dik évben utolsó nagyszülőm, apai nagypapám elhunyt. Így aztán az a legkevesebb, hogy ezen a kis virtuális játszótéren szorítok neki egy kis helyet ahelyett, hogy megint írnék valami zöldséget egy tré moziról, hogy leszólhassatok, hogy “minek nézel ilyesmit”.

A nagyapámról nincs sok minden, amit el lehetne mondani – annak ellenére, hogy ma délután szüleimmel egy teljes oldalnyi gyászbeszédet írtunk a temetésre. Egyszerű, tisztességes ember volt, aki tisztességesen ledolgozott több, mint öt évtizedet, közben felnevelt két gyereket, törődött a három unokájával, és egy szem dédunokájával. Talán nem volt hős, nem fedezett fel semmit, de lefogadom, hogy aki ismerte, tudott róla mondani néhány jó szót.

A magam részéről a születésemhez való nyilvánvaló jelentős hozzájárulása mellett két nagyon jelentős hatása volt az életemre, ami velem marad, amíg csak élek. Egyrészt jelentős szerepe volt abban, hogy megszeressem az olvasást (nővéremmel kiskorunkban olyan “tiltott gyümölcsöket” kértünk tőle kölcsön, mint az Aliens regényváltozata, King Ragyogása, vagy a Jackson-Livingstone páros Haláltalizmánja). Másrészt ő szerettette meg velem a kalapviselést: amikor nálunk volt, mindig levette a magáét, én meg azzal a lendülettel fölvettem, és mindig mondták, hogy jól áll. És bár már több, mint egy éve nyűvök egy saját kalpagot, és még mindig azt hiszem, hogy úgy áll a fejemen, mint egy fekete vödör, de mindig eszembe jutott, honnan is jött mindez.

Mindig is azt állítottam magamról, hogy ha igaz, amit az örökléstan állít, és a génjeim negyedét tőle örököltem, akkor minimum Terminátor vagyok – és nem véletlenül: nagyapám ötvenéves korában (’77-ben) szívrohamot kapott, és biciklivel, igenis biciklivel bement vele a kórházba. Most mondjam azt, hogy szerintem én most, 24 évesen örülnék, ha egy szívroham után nem krétával rajzolnának körbe?

Nyugodjon békében!

És Neked, aki ezt olvassa, köszönöm, hogy velem tartottál százkilencvenkilenc, plusz ezen egy poszton át!